A belváros különféle pontjain tart fent irodákat a Logosz Cégcsoport, melynek kiemelkedően magas szinvonalú szolgáltatásai közt szerepel a tárgyalóterem bérlés is.
A cégek életének megkönnyítése céljából jött létre cégcsoportunk, mely a cégalapítás pillanatától támogatja a velünk szerződésben álló vállalkozók gazdasági-, illetve jogi ügyeit, sőt, még a hétköznapi élet feladataiba is besegítünk, amennyiben bizamat szavaznak nekünk.
A tárgyalások lebonyolításában és a kényelmes, minden szempontból kielégítő körülmények megteremtésében is igyekszünk segítségükre lenni. A technikailag teljesen felszerelt tárgyalótermeinkben az Ön igényei szerint alakítjuk az asztalok elrendezését, esztétikai és kényelmi szempontokat is figyelembe véve,
Béreljen belvárosi tárgyaló termet!
2018. augusztus 1. szerda
szolgaltatas